Régi boltok - új boltok

„Természetesen egy-egy üzlet berendezési, felszereltségi, higiénia hiányosságai nem azt jelentik, hogy abban a boltban nem szeretik az állatokat, vagy nem értenek hozzájuk! Igenis van néhány olyan szaküzlet, ahol a kissé elkopott, ódivatú, sokszor teljesen leamortizálódott pult mögött, a kívülről és belülről makulátlan tisztaságúnak egyáltalán nem nevezhető akváriumok, kalitkák és terráriumok között, még ha meglehetősen büdös is van, ne állnának hozzáértő az állatokat szerető kereskedők. Igen, Ők a «nagyöregek», tőlük még lehet kérdezni, ők válaszolnak, mert tudnak választ adni, hiszen értenek hozzá, nem csak úgy ott vannak az agyonhasznált pult másik felén, mint a többiek, akik egy-egy latin elnevezést hallva, kikerekedett szemmel úgy néznek a «kuncsaftra», mint valamely másik bolygóról jött teremtményre! Ők azok, akik kereskedő létükre még tudják, hogy melyik a hím és melyik a nőstény neonhal, és a mai napig sem adják el a beteg állatot, a romlott, lejárt szavatosságú eledelt a vevőnek, mert még él bennük a hobbitársak nagy családja iránt érzett tisztesség, mert az állatok otthoni tartása először nekik is csak passzió volt, s csak aztán lettek «hivatásosak»! Ők azok, akik nem azonnal a legdrágább felszerelést akarják ránk sózni, hanem elmesélik, hogy miként lehet egy radírgumiból algakaparót készíteni, vagy egy olcsó gyógyszerrel helyettesíteni a méregdrága import szereket! Ők a hazai hobbiállat-tartás úttörői, akik a boltjukban lévő élőlényeket nem árucikkeknek tekintik csupán!
Becsüljük meg őket, tanuljunk tőlük, amíg lehet, mert sajnos egyre kevesebben vannak. . .”
A fenti sorok egy jó pár évvel ezelőtti írásomból származnak, és úgy érzem, hogy most ismét aktualitást nyertek, hiszen egy blogon ismét előkerült a téma a hazai boltok színvonaláról és az ehhez kapcsolódó kereskedői módokról, és egyáltalán az akvarisztikáról stb.
A témához e helyen hozzászólva úgy érzem, hogy le kell szögeznem: mindannyian a koszos, néha büdös, régi halas boltokból valók vagyunk. Kölökkorunkban oda jártunk, nap, mint nap, órákat ott voltunk, megtűrtek minket, beszélgettek velünk, akkor is, ha nem vettünk semmit, sőt volt, hogy átvették, elcserélték feleslegessé vált növényeinket, halainkat. Sok ilyen bolt volt. Voltak ismertebbek, voltak kevéssé híresek. De tagadhatatlan, hogy már akkor kultikus helyek voltak. A TIT foglalkozások után pl. a Zsilinszky bolt előtt hosszú sorok kígyóztak, az emberek beszélgettek egymással, senki nem volt türelmetlen. Említhetném még a Rosconi féle boltot a Margit utcában. Ide is akkor híres akvaristák jártak, lehetett tanulni, beszélgetni. Veres, Teszársz, Albert, Horváth, micsoda boltok voltak! Nem feltétlenül kinézetre, inkább szellemiségre!
Egy ismerősöm mesélte, hogy egyik rokonát, egy ilyen plázás boltból azért tanácsolták el, mert beszélgetett a vevőkkel és nem adott el nekik mindenfélét. Értitek kedves Pályatársak?! Beszélgetett a vevőkkel! Ez a bolt biztosan igen szépen van berendezve. Biztosan minden makulátlanul tiszta.
Miféle boltokra vágyunk hát? Olyan kis, évtizedek óta meglévőre, ahová jó szívvel betérhetünk, ha másra nem, legalább egy kis beszélgetésre hozzáértő akvaristákkal, vagy egy plázába, ahol a küllem megvan, de nem emberi a légkör, csak eladni, eladni a meghatározó irány.
Én az olyan boltokat szeretem, ahol meglelem a klasszikus - 10, vagy akár 30 évvel ezelőtt kapható volt - halakat. Nem igaz az ugyanis, hogy nincsenek fiatal akvaristák, akiknek ne volna igényük ilyen halakra. De már ezeket sem lehet igazán beszerezni. Mikor láttatok boltban igazán szép színezetű flammeust, citromlazacot? Igazán fekete fekete tetrát, vagy színpompás paradicsomhalat? A mi korosztályunk még látta ezeket. A fiatalok megdöbbennének, hogy a felsorolt halak tulajdonképpen milyen színpompásak. Mára azonban valahogy mára nem olyan színük.
Az akvarisztika is globalizálódik, az én olvasatomban elembertelenedik. Pedig az a hobbi pont arról szól, hogy művelői beszélgetnek például a boltban. De úgy látszik, hogy egynémely üzletben, már ezt sem lehet. A profitra kell koncentrálni, és punktum. Azelőtt az akvarisztika olyan hobbi volt, mely összehozta az érdeklődőket. Nem vártak arra, hogy valahol, majd valakik megszerveznek egy akvarisztikai programot, és szépen meghívót küldenek nekik, aztán, ők, ha nem lesz jobb dolguk, majd elmennek, hátha lehet ócsón valamit venni. Nem, nem! Ez úgy működött, hogy példának okáért, amikor a nyári szünet miatt bezárt a TIT Központi Akvarista szakköre (megjegyzem, már ez sem létezik!), akkor a következő héten, a szakköri napon, mindenki automatikusan elment a Frankel Leó úton található Malomtó étterembe, és a foglakozások ott lettek megtartva. Kötetlenül, kóla, sör és vodkatonik mellett. De itt is nagy számban jöttünk össze, anélkül, hogy erre programszervezőt alkalmaztunk volna. Nem kellett szervezni a programokat, volt az magától is. Ha az ember kisétált a Ligetbe, biztosan a tó mellett találkozott több akvarista ismerőssel is. Nem beszélték meg. Az akvarisztika szinte életforma volt. Lehet, hogy néhány akvaristának furcsán hangzik, de szakkönyveket olvastunk! Könyvtárba jártunk akvarisztikai könyvekért! Aztán ha volt rá pénzünk megvettük azokat.
Nem kell bántani a régi boltokat, amúgy sincs már sok belőlük, kevés az olyan bolt, ahol tanulni lehet! Amelyek pedig még meg vannak, azokat pedig tönkre fogják tenni a plázás boltok, az internetes áruházak, és az egymásra acsarkodás, és az ellentétek. Hamarosan eljön az idő, amikor az akvarisztikai hobbi megszűnik létezni. Ez az utolsó hagyományos kisbolt bezárásával fog bekövetkezni.
Ki lehet akkor írni: requiescit in pace

„Mindez így összefoglalva, talán már nem is «csak hobby», hanem sokkal több annál: sokrétű, sokoldalú, számos természettudományágat érintő, szép harmóniába foglaló tevékenység; interdiscipliáris stúdium. És még valami; szépséget, értékes ismereteket, tudást adó kultúrmozgalom is: legbékésebb, legbarátibb és legszebb kultúrmozgalmaink egyike.” Írta egykoron Dr. Szabados Antal, aki maga is lelkes tagja volt a szakkörnek. Nézzünk csak körül mi maradt mára ebből?!
És hogy miért van helybetopogás a magyar akvarisztikában? Miért nem buzog az élet? Horribile dictu: miért pocsék* majdnem az egész? Mert mi akvaristák is pocsékok vagyunk, és azzá tettük. Istenként csodáljuk a külföldi trendeket, stílusokat és toljuk hozzájuk a pénzt, ahelyett, hogy kitalálnánk valamit, valamit, amit tőlünk vesz át a világ. Az eszünk, és a kreativitásunk meg lenne hozzá. Kár, hogy nem lesz semmi belőle – mert csak a nyöszörgés van. Mint mondottam: pocsékok vagyunk!

*Eredetileg egy sokkal csúnyább szót használtam, de azt tanácsolták, hogy egy enyhébb kifejezésre cseréljem ki.